Az utolsó megmérettetések

 
Úgy érzem, eltűntem. Bár eddig sem voltam túl aktív, de legalább itt voltam, ha nem is jelentkeztem.
Elrejtettem két bejegyzést is, jobb, ha nem írok személyes témában. Előjött megint a félelmem, hogy ki tudja, ki téved erre. Bár nem írok semmi rosszat, mégsem szeretném, ha valaki tudná a legvalódibb gondolataimat, érzéseimet. Kivételek persze azok, akik olvassák a blogom, és nem személyes ismerőseim.

Talán most sem kellene írnom, majd ha leállamvizsgáztam. A héten lesz a gyakorlati vizsga. Az előbb majdnem elbőgtem magam, mert félek tőle. Aztán mindig meggyőzőm magam, hogy elképzelve sokkal rosszabb, mint amikor ténylegesen zajlani fog.
Megfordulhat az olvasó fejében, hogy ha ennyire bizonytalan vagyok, akkor minek mentem ilyen szakra. Nos, én a szereplést nem szeretem, zavarban vagyok, amikor figyelnek. Mindenki fél. Tudom.  Vizsgákon amúgy nem szoktam, mert "majd mondok valamit", de most saját magamat cukkoltam fel a negatív gondolataimmal.
Nem is a vizsgától félek, egyszerűen csak úgy érzem, hogy engem mindenki utál, amiatt, aki vagyok. A személyiségem miatt. Még ha nem is ismernek. Rám néznek és nem olyat látnak, ami szimpatikus lenne nekik.

Mindig én vagyok az, akit nem a munkája, hanem a kisugárzása alapján osztályoznak. Nem vagyok egy harsány ember, ez tény. Viszont aligha befolyásolja a munkám minőségét. Csúnyácska is vagyok, de hát arról meg nem tehetek. Remélhetőleg most majd azt a végtelen türelmet és kedvességet fogják értékelni.
Bízom benne, hogy minden rendben lesz. Mert máshogy nem lehet, ugye? Az egyetlen lehetőség, hogy sikerül, ugye?
Amúgy nem akarom magam sajnáltatni, sem itt, sem másoknak nem azért nyavalygok, hogy azt mondják, amit hallani akarok. Én nem akarom hallani, hogy ügyes vagyok, stb., én csak azt akarom, hogy valaki megértse, amit érzek. 

Hihetetlen, hogy ennyire közel vagyok a diplomához. Repül az idő, a május is pillanatok alatt tova száll, én pedig minden erőmmel azon leszek, hogy a legjobbat hozzam ki belőle, illetve magamból...

....mert mikor májusból Júniusba lépünk, szakemberként fogok ébredni.

2 megjegyzés:

  1. Szia Bíbor!
    100%-ban megértem és el tudom képzelni, mi zajlhat (vagy zajolhat? :') ) a fejedben. Bár én egy "sima, mezei" vizsgára is mindig nagyon ráparáztam (hiába voltam tisztában nagyjából a képességeimmel, elvégre tanulni mindig tudtam és a szorgalmamra sem lehetett panasz), azért egy záróvizsga, egy gyakorlati vizsga a nagyokosok előtt, azért mégis merőben más.
    Talán azért is, mert egy komoly életszakaszt zár le, de talán még inkább azért, mert egy még komolyabb életszakasz ajtajához tartogatja a kulcsot. Engedélyt ad majd a kezedbe, hogy szakemberként működj felelősségteljesen.
    Szóval érthető, ha félsz. Érthető, ha ideges vagy. Érthető, ha pokolba kívánod az egészet. Érthető, ha menekülnél. Érthető, ha sírsz.
    De túl leszel rajta, és szakemberként mosolyoghatsz majd jelenlegi önmagadra büszkén, hogy megérte a küzdést. :)
    Szorítok neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, Poppy! :)
      Őszintén szólva, engem nem zavar, hogy meg kell ugranunk ezeket az akadályokat. Nálam az a helyzet, hogy katasztrofális a teljesítményem ilyenkor. No, ha a tudásom meg is van, mindig van valami, amin elcsúszik a dolog.
      Most döcögős, de bízom benne, hogy a munkám során majd a maximumot kihozom magamból, sikeresen.

      Köszönöm, hogy írtál! :)

      Törlés

 
© Design by Neat Design Corner