Veterán bloggerek kérdőíve

 
Ma elhoztam egy kérdőívet, amit már több blogon is olvastam és végül nekem is megtetszett. :)
Ugyanis maradok ezeknél a bejegyzéseknél, hiába voltak már személyesebb beszámolók, valahogy nem tudom őket kerek egészre alakítani, és amúgy sem értékes bejegyzések - sőt hülyeségeket írok. Kicsit úgy érzem az elmúlt időben, hogy kifordultam magamból. Na de ugorjunk! 


A kérdőív a Veterán bloggerek kérdőíve nevet kapta, amit egyébként Daremonak köszönhetünk. 

1. Hány éve blogolsz?
Idén lesz 9 éve. Évekkel az előtt kezdtem honlapszerkesztésbe, talán G-Portálon is, csak az első igazi blogom nyílt akkor (nem emlékszem).
Egyébként vicces, mert akkoriban nem akartam ilyenre költeni, így egy népszerű Avril-os lap szerkesztőjének írtam, hogy lehetek-e társszerkesztő (nem keresett amúgy társszerkesztőt.. ), és legnagyobb meglepetésemre adott 2 hét próbaidőt, de már másnap szétcsúszott az oldal, mert a kódolást piszkáltam, így inkább nekem adott egy lapot, amit már nem használt. Amúgy nem tudom, hogy képzeltem, hogy igent mond, de hát.... :)
2. Tartottál valaha hosszabb szünetet a blogolásban?
Néhány hónap előfordult, aztán 20 éves korom körül kicsit komolyodtam, azóta nem. Egyszer volt hosszabb szünet, amikor gyakori volt GP-n a névtelenül írogatás, és a szerkesztő bántása.  
3. Mindig ugyanezt a nevet használtad?
Dehogy. Eleinte a saját nevemmel írtam, aztán jöttek a szerkesztői nevek, akár 2-3 havonta cserélgettem. Az előzőnél éreztem, hogy örökre az marad a nevem, de fél év után váltottam erre.
4. Mindig ugyanezen a címen blogoltál?
Hasonló a sztori, mint az előző kérdésnél. Sokáig  sajátnevemblog.gp-n írtam. Durva.
5. Változott az évek során a blogod témája?
Ugyanúgy személyes volt mindig, mint most, de sokáig azt írtam le, ami történt velem - feldúlva/szomorúan. Aztán volt, hogy arról írtam, hogy minden mennyire rossz, most meg próbálok változni pozitív irányba.
6. Milyen eszközöket használtál régen és milyeneket most a blogoláshoz?
Régen számítógépet (régi szép idők, á... :D), most meg laptopot.
7. Vannak olyan olvasóid, akik a kezdetektől követik a munkásságodat?
Kétlem. Mindig eltűntem, és teljesen más stílusban bukkantam fel, nem gondolom, hogy bárki is rég óta követne.
8. Vannak bloggerek, akikkel már személyesebb kapcsolatot is kialakítottál?
Bizony. Bár inkább csak voltak. 5-6 ember biztosan van, akivel még fb-n is ismerősök vagyunk. Sőt egyik volt legjobb barátnőmet is a blogomnak köszönhetem, akit személyesen is ismerek. Merthogy találkoztunk, barátok lettünk és utána rendszeresen talikáltunk. Durva. Hát, mikre nem képes a szimpátia.. ><
9. Megváltozott a környezeted hozzáállása a blogoláshoz, a te blogodhoz?
Remélhetőleg a környezetem nem tudja, hogy írok blogot.
10. Szerinted miben fejlődtél leginkább a blogolás tekintetében?
Kifejezőképesség. Mindig is csak írtam, ami jött, nem tervezgettem, de ennél is összeszedetlenebb voltam. Szóval nem ilyen stílusban írtam, mostanság próbálok szépen fogalmazni.
11. Akadt-e az életedben olyan lehetőség, amihez azért jutottál hozzá, mert blogolsz?
Nem hiszem. Az jutott eszembe, hogy Csecse Attilával olvastuk egymást, mindig írt hozzászólást a bejegyzéseimhez.. még a youtube előtt. Bár ez nem lehetőség, meg jelentősége sincs xD
12. Van olyan téma, amiről megbántad, hogy írtál?
Nem igazán. Nem vagyok büszke néhány témára, de úgysem tudták, hogy ki vagyok. Amitől ma már a fejemet fogom, az az a blogom, ahol egy srácról áradoztam. Minden nap. Hosszan. Nem tudom, mi a franc bajom volt, de rám fért volna egy jó nagy pofon, hogy észhez térjek. Fogalmam sincs, miről hadoválhattam, de tuti hülyepicsának tűnhettem. Bár azóta is előfordul 1-2 ilyen bejegyzés nálam....   
13. Mi az, amit ma már másképp csinálnál a blogodon/blogoddal, mint régen?
Semmit. Akkor azt láttam jónak, most meg azt, ami most van. :)
14. Melyik a valaha megírt kedvenc blogbejegyzésed?
Mondanám a nyelvvizsgásat, mert örülök, hogy meglett. Viszont a legkedvesebb számomra az a Kézen fogtam magam. Visszaolvasva fura, de volt leírni ezeket a gondolatokat. Milyen kis aranyos az utolsó mondatom..... :DD
15. Kaptál valaha olyan kritikát, ami miatt lényegesen megváltoztattál valamit a blogoddal kapcsolatban?
Kritikát nem nagyon szoktam kapni, esetleg ha kértem. Egyszer mondta egy lány, hogy már nem olvas, mert depresszívek a bejegyzéseim.. akkor azon elgondolkodtam és próbáltam vidámabb bejegyzéseket írni.
16. Szerinted mennyi ideig fogsz még blogolni?
Mivel az életem része, sokáig. Főleg ha tapasztaltabb leszek, vagy történik velem valami/leszek olyan élethelyzetben, akkor tuti megosztom majd a későbbiekben is.
17. Mit gondolsz, mennyire sikerült az évek alatt a blogodon közvetíteni önmagadat, a személyiségedet?
Valamennyire azért remélem igen. Bár nem gondolom, hogy a szarkazmus és az önirónia érződne, pedig eléggé gyakori nálam. Írásban szerintem egyébként nehéz kifejezni magunkat, ha nincs hozzá meg a készség - mint esetemben. Azért talán azt sikerül közvetítenem, hogy hogyan vélekedek a világ dolgairól.
18. Fogalmazd meg, mit jelent számodra a blogolás és a saját blogod!
A blogom a kis kuckóm :3 Hozzátartozik az életemhez már a blogolás - ahogy írtam is párszor - és klassz, hogy van egy hely, ahol mindenfélét megoszthatok.
19. Írj egy dolgot, ami szerinted igazán egyedi a blogodban, és kiemeli azt a tömegből!
Szerintem minden blogban a szerkesztő egyedi. Legalább is én igyekszem mindenbe belevonni a személyiségemet, a véleményemet, nézőpontomat - ami egyezhet másokéval, mégis mindenki máshogy gondolkodik ugyanarról is.

Ennyi lenne, nekem nagyon tetszettek a kérdések, főleg, hogy szeretek válaszolgatni ilyenekre. :D Köszönöm, hogy elolvastad! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 
© Design by Neat Design Corner