Hála - 5 dolog #3

Egy ideje úgy gondolom, hogy nem azt kell hiányolni, ami nincs, hanem értékelni kell azt, ami van. Persze ezeket a dolgokat nem mindig könnyű meglátni. De mikor is írnék erről, mint most, amikor úgy érzem, nincs semmim és senkim!? Muszáj kényszerítenem magam, hogy ne adjam fel, hanem ezekre a jó dolgokra gondoljak.

CSALÁD
Klisé talán a család, de igen, ezért hálásnak kell lennem, van rá okom bőven. Van egy anyukám, egy testvérem, és mindkét nagymamám és nagypapám egészségben éldegél, és születésemtől jelentős része az életemnek.  
A körülményekhez képest szerencsés vagyok, mert hát nem sok anya tenné meg ezt a gyerekeiért. Talán még nem teljesen értettem meg és nem érzékelem kellően, hogy mekkora jelentősége volt a sok munkának és áldozathozásnak, amit anyukám tett, de nem a semmitől lehetek ott, ahol vagyok.
Semmiben nem szenvedtem hiányt, ha nem is nekem voltak a legjobb dolgaim - amit én nem is érzékeltem, mindenem megvolt. Értékeltem, amim volt. A mai napig nem hoznak boldogságot a tárgyak, gondolok itt drága, márkás cuccokra. Nyilván számít a minőség, de nem a felső árkategóriás... És nem is szeretek erről beszélni, számomra tabu az ilyen anyagi dolgok. Jól látható, hogy attól függ, mire költi és hogyan ossza be az ember... a gazdagnak is lehet kevés pénze, ha elszórja, és egy keveset keresőnél is  számít, hogy hogyan gazdálkodik, stb.
Persze a sok segítség, támogatás mellett rengeteg szép és jó emlékem van, gazdag gyermekkorom volt, sok-sok élménnyel. Ahogy említettem, a nagyszülőkkel.

 
KERTES HÁZ
Házban nőttem fel, nagy udvarral. A nagyszülőknél is nagy udvar volt, rengeteget lehetett játszani. Nálunk is hatalmas volt az udvar, ahol futkározni, hülyéskedni, bármit lehetett. Akkori nevelőapám csinált nekem egy hintaállványt, ami maga volt a boldogság. Sok időt kint töltöttünk a friss levegőn, kertészkedtünk, vagy fociztunk, tollasoztunk - az egész család. Tanulás után jó volt egyet mozogni. A kert vége  tele volt gyümölcsfákkal, több mint 30 fánk volt - akkor még nem is szerettem a gyümölcsöket...
A mai napig kiülök az udvarra, még ha  a tekintetem ma már falakba is ütközik. Falusi gyerek voltam, semmi hátrányát nem érzem. Volt kocsink, ment busz.. ha nem is volt olyan könnyen elérhető a városközpont, mint most.... megérte.  

 
KUTYÁK ♥ 
El sem mondható, mennyire csodás érzés, hogy kutyákkal nőttem fel. Nem is csak kutyák, ők sokkal többek, hisz mindegyik kutya különleges - mármint sajátos tulajdonságaik, szokásaik vannak. Sokan mondják manapság, hogy a kutya családtag... hát, én nem tudom, de biztos, hogy a legjelentősebb része az életemnek. Mindig velük voltam, ha rossz kedvem volt, vagy szomorú voltam. Velük voltam, ha jó kedvem volt, reggel, este, ebéd előtt, ebéd után. Igazából mindig. Nem tudom, hogyan lehet ennyire megszeretni néhány négylábút. Az egyik már 4 éve itt hagyott, de még most is szívből tudom siratni. *hüpp-hüpp*
Na, de most is van ám egy kutyám, és ő boldogítja a napjaim. Fura, de boldog vagyok, amikor látom, hogy mennyire örül néhány falat kajának, vagy amikor játszhat. Hiába csak állok és figyelek, ahogy játszik (mert szétrágná..), mégis jó időtöltés.
A kép meg csak azért, mert a kutyáknak a sétálás is egy élmény. Régen elengedtük őket a határtalan mezőkön, sosem futottak el. ♥

 
"AZ ÁLMOK KÉPESEK VALÓRA VÁLNI" 
Nagyon sok nehézség és áldozat után, de végül is eljutottam oda, ahol tartani szeretnék. Az élet értelmét  a megfelelő szakma megtalálásában láttam, ugyanis számomra az önmegvalósítást jelenti, úgy érzem, ebben a munkában tudok kiteljesedni és önmagam lenni. Hosszú, göröngyös még a célig az út, de én hiszek benne. Egyrészt hálás vagyok, hogy megtaláltam azt, amit igazán szeretnék, másrészt pedig azért, mert lehetőségem van tanulni. 
Mondjuk jelenleg kicsit el vagyok kenődve, és gondolkozom rajta, hogy hagyom a francba. Hiába minden erőfeszítés, nem biztos, hogy képes vagyok rá.... 

 
BELECSÖPPENTEM A BLOGOLÁSBA
Viszonylag rég óta írok és úgy kezdtem bele, hogy nem is tudtam. Mármint, nem határoztam el, hogy blogom lesz, csak valahogy elkezdtem ebben a témában írni, vagy nem is tudom :D Fogalmam nem volt, hogy a neten emberek megosztják az "életüket", gondolataikat, de nyilván az adta a löketet, hogy előtte pár évig már szerkesztettem rajongói oldalakat. Vicces, már rég voltam 13 éves.
A napjaim része lett a blogolás, másrészt rengeteg embert ismertem meg. Sokszor "írok" a fejemben csak úgy is. Ez furcsán hangozhat, de tényleg próbálom megfogalmazni fejben a gondolataimat, mintha bejegyzést írnék, talán ezért bambulok el sokszor. Egész szórakoztató, ahogy mesélek magamnak. Aztán lehet így elírva csak szimplán beteges :D

 Ez csak néhány általános dolog, amiért hálás lehetek. Hálás vagyok. Azt is tudom, hogy kinek. Csak még nem találtam vissza hozzá.

2 megjegyzés:

  1. Jaj, ez de jó kis bejegyzés, Bíbor. :)

    Ami a szakmádat illeti, mindig vannak hullámvölgyek. Én is éreztem már úgy nem egyszer, hogy nem vagyok idevaló, talán mégsem vagyok elég ahhoz, hogy jó szakember lehessek - és nemcsak a tanulmányok alatt, hanem a munka során is. Kétségbeestem. És mikor kiöntöttem a lelkem ezen bugyrát egy barátnőmnek, ő annyit mondott: "akkor nem lennél rá képes, ha nem foglalkoztatna ez a dolog." - és akkor ráeszméltem, hogy basszus, ez a lány mond valamit. Amíg megvan benned az, hogy te ezt szeretnéd, és fejlődni szeretnél, jó szeretnél lenni... amíg megvan benned a vágy, hogy igenis te ez leszel, bármi legyen is, mert mindennél jobban szeretnéd... nos, addig bármennyi kudarc érjen is, hidd el, képes vagy rá. :)

    A blogolás meg nekem is pont így indult: fogalmam sem volt, hogy blogom van, csak egyszerűen a fanoldalam vezetése közben a frissek mellé elkezdtem dumálni. És egyre több lett a mese... :D :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Nekem is egyből jobb lett a kedvem.. a sok szép emléktől, és a felismeréstől, hogy vannak jó dolgok :)

      Köszi, hogy megosztottad velem ezeket a gondolatokat, most nagyon szükségem volt rá. Remélem, igazad van, és az akaraterőmmel, kitartásommal sikerül. :)
      Csak ilyenkor merül fel bennem a kérdés: akiről lerí, hogy csak azért csinálja, hogy diplomája legyen, az miért sokkal sikeresebb nálam? - persze nem mással kell törődni, hanem magammal, de teljesen azt az érzést kelti bennem, hogy valamit rosszul csinálok.. hiszen én szívből csinálom, szeretem is, mégis kevésnek érzem magam, és rosszabbra is értékelnek.

      Jó, hogy így kezdődött a "blogos karrierünk", jobb, mintha tervezve lett volna (szerintem). :)

      Törlés

 
© Design by Neat Design Corner