Megváltoztam?


 
Mostanában egyre többet gondolkodom azon, hogy változtam-e és mennyit. És természetesen miben, hogyan és miért. Azt kell mondjam, rengeteget változtam. Még mindig nagyon sokat kell tennem azért, hogy ott legyek, ahol szeretnék, de úgy érzem, egyre könnyebben veszem az akadályokat. Egyre jobban érzem magam, és ettől az érzettől még jobban érzem magam.
Hol is kezdődik a történet? Valahol ott, ahol mindenből ki voltam ábrándulva, semminek nem volt értelme és nem is próbáltam megtalálni. Sosem voltam depressziós, nem éreztem magam szomorúnak, csak úgy elvoltam.
Nagyon sok víz lefolyt a Dunán azóta, és azt hiszem, nem fogom részletezni, mert felesleges. Ezeket a dolgokat már akkor is leírtam blogba.

Viszont sok minden kellett ahhoz, hogy változzon valami. Ez azért logikus is, hogy a dolgokért tenni kell. Én eldöntöttem, hogy megvalósítom azt, amit mindig szerettem volna. Ezzel csak az a baj, hogy az önbizalomhiányom miatt szinte alkalmatlan vagyok rá. A mai napig vannak kétségeim - és önbizalomhiányom is. De hitem is van már. Kicsit nehezebben nyílok meg, de ez nem jelenti azt, hogy nem sikerülhet.  Az egyik legjobb ötlet: kilépni a komfortzónából. Először nehéz, és jönnek a gondolatok, hogy jó ötlet-e, meg vajon mi lesz belőle... Aztán egyre jobb érzés olyan dolgokat tenni, amit eddig nem mertél megtenni. :) Egyre több hatás és élmény ér, ami a közérzeten is javít, és önbizalmat is ad, hogy képesek vagyunk rá.
A másik fontos dolog volt, hogy mindenben meglássam a jót. Nagggyon nehéz volt, mert elzárkóztam a világtól, csak magamra számítottam... Hülyeségnek tartottam az egészet, de adtam neki egy esélyt, veszteni valóm nem volt. Az életem valószínűleg ugyanolyan silány, csak minden apróságot értékelek, és már nem tudatos keresgélés, hanem jön magától. Sokkal jobb a hangulatom, és mindennapos a motivációm. Ahogy említettem, lett hitem. Hinni kell abban, hogy lesz jobb, és minden úgy alakul, ahogy alakulnia kell. Talán másokkal sokkal előbb megtörtént, de egy nap velem is megtörténik.

És igazából a mindennapjaimba is beépítek dolgokat, amik segítenek, hogy egyre pozitívabb és pozitívabb legyek. Kapok másoktól is visszajelzéseket és ez nagyon jó érzés. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 
© Design by Neat Design Corner